A szülés az élet természetes velejárója. Saját ritmusa van. Ha nem sürgetik, hanem hagyják a maga természete szerint végbemenni, valószínűleg nem lesz szükség beavatkozásra, még gátmetszésre sem. Ehhez elengedhetetlenül fontos a nő számára a biztonság, a kontroll és a kompetencia élménye, az érzelmi támasz és a saját aktivitás megélése. Nagy segítség a szülő nőnek, ha testhelyzetét szabadon megválaszthatja, mert hanyatt fekvő helyzetben sokan kiszolgáltatottnak érzik magukat. Emellett a vertikális szülésnél a gravitáció is meggyorsítja a folyamatot. Jelentősége van még az intim légkörnek is, hiszen a szülés is egy szexuális folyamat, ezért éppúgy lehet élvezni, mint a szeretkezést.
Mivel a várandós asszonyok érzelmileg sokkal befogadóbbak, minden kollektív társadalmi félelem hat rájuk. A szülést övező nagyfokú aggodalmainkat generációról generációra rávetítjük az anyaság előtt állókra. Az első, talán a legerősebb negatív szuggesztió a Bibliában található, amely szinte kötelezővé teszi a kínokat a szülés alatt, melyet az eredendő bűnnel köt össze. A fájdalomtól való félelem feszültté teszi az anyát, így görcsössé válik, nem tudja elengedni magát, és valóban kínszenvedéssé válik a szülése. Az anyasággal kapcsolatos negatív beállítódás szintén hozzájárul a szülési fájdalom megéléséhez.
A szülés valóban fájdalommal jár, szinte csak a fájdalom mértékének megítélésében, illetve megélésében vannak különbségek. Ezért az orvostársadalom minden lehetséges eszközzel megpróbálja ezt a fájdalmat csökkenteni. A legelterjedtebb az epidurális érzéstelenítés, melynek számos fiziológiai és pszichés káros mellékhatása van. Ráadásul ez sem csökkenti minden esetben a fájdalom szubjektív átélésének mértékét. Valamivel kíméletesebbek a gyógyszer nélküli fájdalomcsillapító eljárások, melyek közül a hipnózis tűnik a leghatékonyabbnak. Mivel a szülés alatt a nő spontán módosult tudatállapotba kerül (természetesen, ha erre a körülmények lehetőséget adnak), így fokozottan érvényesül a szuggesztiók hatása. Ezért érdemes odafigyelni, hogy ezek pozitív irányba befolyásolják a szülés folyamatát és segítsék az anyákat. A hipnoterápiában arra koncentrálnak, hogy a félelem és fájdalom közötti pozitív visszacsatolást megszakítsák a feszültséget megszüntető szuggesztiók alkalmazásával. Csakhogy ugyanúgy, ahogyan az összes szülésfelkészítő tanfolyam, a hipnózisos előkészítés is a pszichoprofilaktikus szemléletmódnak megfelelően a fájdalomra és a félelemre koncentrál. Míg a fájdalommentességet hangsúlyozzák, figyelmen kívül hagyják a szülés transzperszonális jelentőségét. Azt a kikerülhetetlen tényt, hogy a szülés olyan csúcsélmény, melyben túlléphetjük az idő és tér korlátait. A szülés alatt olyan spirituális dimenzióba kerülhetünk, ahol minden nő megélheti a világmindenséggel való egységet, az én kiteljesedését. Olyan extázis élményben lehet részünk, amely kivételes lehetőség a nagyobb szellemi és lelki teljesség eléréséhez, az önmegvalósításhoz, ezáltal a személyiség fejlődéséhez. Ilyen értelemben a szülés egy hatalmas spirituális orgazmus lehetőségét rejti magában.
Kultúránkból hiányoznak a beavatási szertartások. Beavatások nélkül nehéz felkészülni a női szerepekre, az anyaságra. Így érthető, hogy sokan lelkileg éretlen kislányként válnak biológiai értelemben anyává, ezért elképzelhetetlennek tartják a szülésre való képességüket is. Úgy tűnik, társadalmunk mindent megtesz azért, hogy elvegye az utolsó lehetőséget is a beavatódásra, amit a háborítatlan szülés ad. Hiszen az érzéstelenítések, a császármetszések mind attól fosztják meg a nőt, hogy a természetes szülés szent szertartásának átélésében tudjon szerepet váltani, és Anyává érni.
De hogyan is akarhatnának a nők anyává válni, mikor civilizációnkban kisebb értékű az anyaság, mint valaha is volt. A nők értéktelennek, másodrendűnek érzik magukat, és elfogadják kitaszított szerepüket. Elhiszik, hogy nem képesek saját erőből gyermeket a világra hozni, elveszítették kapcsolatukat az ősforrással, az ösztönös tudással. Pedig régen az ősi vallások alapja az életadó nő eszméje volt. A gyermekszülést misztikusnak és hatalmasnak tekintették. A nőt szentté, istenivé avatta az a képessége, hogy életet tud a világra hozni.
Változást, igazi másodfokú változást akkor tudnánk elérni, ha a nőiség és az anyaság szentsége újra a köztudat részévé válna. Ha a nő el tudná fogadni nőiségét, anyaságát, ha bízna önmagában és teste ősi bölcsességében, meg tudná tapasztalni isteni voltát, a teremtésre való képességet. Ha megérezné azt a földöntúli erőt, amely által képes a fájdalomba belemerülni és ráhagyatkozni. Ha újra értékké válna nőnek és anyának lenni, akkor a nők feltétlen örömmel és szeretettel tudnák várni gyermekük érkezését. És ha ez a határtalan boldogság és szeretet hatja át szívüket szülés közben is, akkor a fájdalom át tud változni erőfeszítéssé, kemény munkává, melyet örömmel vállalnak gyermekük érdekében. Hiszen a fájdalomcsillapításra irányuló elvetélt próbálkozások csak felerősítik a megoldandó problémát, mert az elsőfokú változás szintjén működnek. Hiába alapulnak a józan ész talaján, a szülés rendszere mégsem változik. Az átalakítás azt jelenti, hogy megváltoztatjuk azt az érzelmi vagy konceptuális keretet, amelyben egy helyzetet felfog valaki. Az átalakítás eredményeként a helyzethez rendelt jelentés változik meg. Ha a paradox intenció elmélete szerint nem elkerülni akarjuk a fájdalmat (ami eleve elkerülhetetlen), hanem éppen a fájdalomra koncentrálunk és belemerülünk minél mélyebben, akkor hatékonyan tudjuk felhasználni azokat a lehetőségeket, melyek ebben az élményben rejlenek. A helyzetet nem tudjuk megváltoztatni, csakis magunkat, vagyis a hozzáállásunkat. Ha harcolunk a fájdalom ellen, azzal csak felerősödik az izomfeszülés, ezáltal a szülést lassítjuk és így tulajdonképpen a gyermekünk ellen harcolunk.
Viszont ha jó dzsúdós módjára elfogadjuk a méhizomzat lökését, ellazulva alkalmazkodunk hozzá, és vele együttműködünk, csodálatos tapasztalássá válik a szülés. Ha hiszünk a testünkben, elengedjük félelmeinket és átadjuk magunkat a fájdalomnak, abban a pillanatban képesek leszünk a lehetetlenre, és csodákat viszünk véghez. Ehhez pedig a halállal kell szembenézni. Minden fájdalomban benne van a halálfélelem, de a szülésnél ez különösen igaz. Ahhoz, hogy egy gyermek megszülethessen az anyának fel kell áldoznia magát. Akkor, amikor erre képes lesz és elfogadja a halált is, olyan misztikus állapotba kerül, melynek jutalma az élet lesz, melyet ő ad gyermekének. A szülés alatt meg kell halnia a régi minőségnek, fel kell áldozni régi életünket ahhoz, hogy egy újat teremthessünk.
Bálint Éva, pszichológus, szexológus
