Hogy (nem) alszik a baba?

Néztem este alvó csemetéimet és szokás szerint, el voltam tőlük lágyulva. Szétdobálva kezük, lábuk, tátott szájjal durmoltak és ami a legszebb volt az egészben, hogy össze voltak bújva. Fiam ölelte magához álmában a kishúgát, aki a testkontaktustól megnyugodott és mire beértem apró nyöszörgésére, már vissza is aludt az ölelésben.

Büszke és boldog érzéssel tölt el, hogy ezen megnyilvánulás ösztönössége a maga természetes módján van jelen a gyermekeim életében is.

Számomra az első gyermekemnél még nem volt ez annyira magától értetődő. Fiamnak volt kiságya, velünk egy szobában, majd egy kis ideig külön szobában is aludt pár hónaposan. Fél éves korától újra kezdődtek az álmatlan éjszakák, fél óránkénti ébredések, átmentem, megnyugtattam, általában megszoptattam, majd visszatettem az ágyába és igyekeztem vissza saját ágyunkba. Válasz nélkül már akkor sem hagytam jelzéseit, de pár nap alatt elképesztően kimerültem. A fizikai helytállástól és a tanácstalanságtól egyaránt. Tanácstalanok voltunk, vizsgálódtunk, mit ronthattunk el, kerestük a választ a könyvekben, amik kivétel nélkül mind azt sugallták, hogy ez a jelenség a mi felelőtlenségünk és a nem elég következetes és határozott nevelésünk eredménye. Nem éreztem jól magam ezektől az információktól, nem adta meg a jól eső nyugalmat és magabiztosságot. Ám a helyzet tarthatatlan volt. Egyik éjjel kábultan ültem az ágyban, hallottam a hívást kisfiamtól, átmentem érte, átvittem a mi ágyunkba és ott is maradt.

Az ébredések zöme megszűnt, minimalizálódott, jóval kipihentebben ébredtem, csemetém jóval derűsebb és kiegyensúlyozottabb volt, mint annak előtte. Ám a közhiedelemmel ellentétben nem volt arcán a „GYŐZTEM!” kifejezés, én sem azt éreztem, hogy megadtam magam, ellenkezőleg. Azt éreztem, hogy minden a elyére került. EGY-ségben vagyunk, értem őt, ő ért engem, a kusza szálak kisimultak, és együtt rezgünk. Csodás érzés volt!

Utána persze megtaláltam azt az irodalmat, ami szakmailag is megerősített bennünket és meg volt az a közeg, ahonnan szintén pozitív volt a válasz, de ez már pusztán megerősítette a megkérdőjelezhetetlen biztosat!

Hogy jó anya lettem ettől? Nem. Ha tudok néha az ’elég jó anya’ funkcióban működni, az nem az együttalvás tényéből fakad, hanem abból, hogy anyai kompetenciámat megerősíti az ezzel járó válaszkészség és az erre érkező- akár láthatatlannak tűnő- viszontválaszok.

Miért akarnak éjszaka is testközelben lenni a babák?

Ez nem akarat kérdése, nem kívánság, ez részükről ösztön! A biztonság, a túlélés az anya testközelségében van, a test melege, a lélegzet ritmusossága, az anya ismerős illata, szívének dobbanása, az anyatej elérhető közelsége mind az életet jelenti, ráadásul az éjszaka, a sötétség bizonytalan, evolúciós kódolást nézve veszélyes is és a kötődési szükséglet éjszaka magasabb.

Nem mellékes, hogy nem csak a babáknak megnyugtató érzés a társas alvás. Felnőttként is vágyjuk a társunk elérhetőségét, összebújva alszik a párok zöme, de legalábbis egy ágyban. Ez is természetes, a babákra nézve mégis meg akarjuk tanítani ennek ellenkezőjét?!

Elvárások, elvárások, elvárások

Rengeteg elvárásnak kell megfelelnie a kisbabáknak, a fogantatás pillanatától kezdve. Átlaghoz igazodjon, időre érje el az előírt centimétereket, a mozgások, rúgások száma feleljen meg a kiszabott mértéknek, a CTG vizsgálatok alatt legyen élénk és aktív (ennek érdekében a csokit, kólát is bevetni szíveskedjen, kedves anyuka), a szülés/születés alatt a tágulás mértéke az órához igazodjék, időpontokat adnak meg, amiken belül teljesíteni kell, különben.... és ide lehet behelyettesíteni mindenféle rutinszerű beavatkozást (vágunk, szúrunk, nyomunk, fecskendezünk, stb.), ami sokszor indokolatlan és megléte abból fakad, hogy az elvárásnak nem tudott megfelelni a baba és/vagy az anya.

Megszületés után folytatódik az elvárások sorozata: a gyarapodás mértéke, etetések száma, alvással és ébrenléttel töltött órák száma, az alvásigény mértéke, a mozgásfejlődés és sorolhatnám a végtelenségig.

Iszonyú teher és bizonytalanság, amit jelentenek a szigorú számok. Ráadásul teljesen az ösztönök ellen dolgoznak ezek a kialakítások, hisz az ösztön a babára való ráhangolódásról is szól, hogy képes legyek jelzéseit felismerni és megfelelően válaszolni rájuk. Ezek a megadott elvárások pedig mindenkit egy kalap alá vesznek. Pedig minden kisbaba egy külön egyéniség, sajátos személyiség, egyedi és megismételhetetlen. Egyik többször eszik keveset, mások nagyobb mennyiségeket fogyasztanak, ám a szoptatások számát ez nem befolyásolja, hiszen a komfortszopik száma ettől még lehet eltérő.

Kívánatos volna, ha az elvárásoknak való megfelelési küzdelem helyett az anyák hinnének magukban és kisbabájukban! Nagyon frusztráló tud lenni, mikor anya áll középen, jobbján lebeg az orvos, védőnő, stb. elvárásai, balján a kisbaba ösztönös jelzései, és az anyának döntenie kell.

A babák alvásával kapcsolatban is rengeteg az elvárás. Mikor kell felhagyni az éjszakai szoptatással (és az áldott anyatejet cumira, teára, vízre, pépekre cserélni), mikor kell már átaludni az éjszakát, mikor kell már egyedül tudni elaludni és visszaaludni. Ezeknek az elvárásoknak sajnos semmi köze sincsen a babák „működéséhez” és valódi szükségleteikhez.

Tanult folyamat?

A leggyakoribb információ, hogy a kisbabát meg kell tanítani az elalvásra. Talán ez a kijelentés okozza a legnagyobb bizonytalanságot!

A TÉNY az, hogy a kisbabák remekül tudnak (el)aludni, ha biztonságban érzik magukat és rendelkezésükre áll a segítség! Segítségre van szükségük ahhoz, hogy az alváshoz elengedhetetlen nyugalmat, ellazultságot előállítani képesek legyenek. Ez a segítség mindenképp testközeli: szoptatás, ringatás, simogatás, stb.

Ez az igény elég sokáig fenn áll és nem nevelési hiba következményeként, pusztán az idegrendszer fejlődésének folyamata végett. Mert az egyedül el- és visszaalvás képessége nem tanult folyamat, hanem idegrendszeri érés eredménye. Mikor erre megérik a kisbaba, magától képessé válik az egyedül elalvásra. Ami nem azt jelenti, hogy többé nincs szüksége szülei közelségére, de a szoptatást egyre inkább felváltja az összebújás, meseolvasás, és egyéb kedves, meghitt együttlétek. Mikor a belső anyakép stabillá válik és a gyerek TUDJA, hogy a másik szobában vannak anyáék, az egy nagyon megnyugtató tudás, ahogy a bizalom is: „ha gondom van és szólok, kapok segítséget”.

De az idáig vezető út hosszabb, mint az elvárásban megfogalmazottak. Sajnos a legtöbbször elhangzott tanács szerint az első pillanattól fogva kiságyhoz kell szoktatni a babát, nehogy megszokja az állandó „felkapkodást” és ringatást, nehogy az elalváshoz kapcsolja a szoptatást. Ennek érdekében az anyai ösztönök elcsitításában vesznek részt a „segítő szakemberek”, akik ettől a beavatkozástól általában kutyául szenvednek.

Sírni hagyni?!

Azt mondják, csak pár nap, esetleg hét a következetes szoktatás, annyi sírás pedig nem árt meg, és hát a tanulás/tanítás, a vágyott cél érdekében tenni is kell valamit!

Nem egy anya mesélt nekem arról, hogy milyen kínokat éltek át a sírni hagyás alatt. Ők maguk is, a kisbabáról nem is beszélve! Ilyenkor a stresszhormonok szintje elképesztően magas, és előbb-utóbb erőt vesz a babán a csüggedtség, fáradtság, kimerülten elalszik. Pár ilyen alkalom után elképzelhető, hogy már nem tesz nagy erőfeszítéseket arra, hogy hívni próbálja szüleit, de ez nem azt jelenti, hogy megtanult egyedül elaludni, hanem pusztán feladta a küzdelmet, tudomásul vette, hogy a szükséges segítség nem jön. Elkeseredett és fájdalmas állapot ez, ami egyáltalán nem lenne szükséges a későbbi, sikeres élethez, sőt! Az a gyermek, aki átélhette, megtapasztalhatta, hogy jelzéseire megfelelő választ kap, hogy szükségletei kielégülhetnek a maguk természetes és adekvát módján, stabil énképpel, önbizalommal, bizalommal rendelkeznek a szüleik és a világ felé, hisz adott szinten rendelkező igény kielégült, bátran lehet következő szintre lépni.

Persze, ebben az esetben is lehetnek kivételek, hisz vannak babák, akik megszületésüktől fogva hosszabb időszakokat is átalszanak egyedül, alvástréning nélkül és ez sem kóros, csak ritka. J

Ébredések, de meddig?!

Az éjjeli ébredések teljesen normálisak és a fejlődés természetes velejárói, nem kórosak, nem megszüntetni kell azokat, hanem érdemes megfelelő válasszal a visszaalvást elősegíteni. A babák alvásciklusa eltér a felnőttekétől: kb.40 perces a babáké, míg a felnőtteké kb. 90 perc. Mikor a mély alvás fázisából a felszínes szakaszba lép a baba, éretlen idegrendszere következtében hajlamos felébredni erre a váltásra. Tehát nem olyan ritka, hogy egy baba 20-40 percet aludjon egyszerre. Az idegrendszer érésével ezek az időszakok egyre hosszabbá válnak, beavatkozás és trénerelés nélkül is.

Az éjjeli ébredezéseknek különböző okai lehetnek. Ezek közül a leggyakoribbak:

- Újszülött korban éhség ( az újszülött gyomra cseresznye méretű, az anyatej pedig nagyon gyorsan emésztődik)

- 3 hónapos kortól a mozgásfejlődés változásai, emellett ez az a kor, mikor a világ nagyon kinyílik a bba számára, nappal falja az ingereket, a szopik ideje lerövidül, melyet éjjel igyekszik pótolni)

- 6 hónapos kor körül a szeparációs szorongás időszaka is elkezdődhet, mikor éjjel meg kell győződnie arról, hogy szülei meg vannak-e még, plusz a kúszás, mászás időszaka is kezdődik

- Az íny viszketése, fogacskák áttörése előtti időszak is okozhat többszöri ébredést

- Egy éves kor táján a felállás, járás kezdete következtében fellépő izomláz, folytonos késztetés a gyakorlásra

- 1,5 éves kor táján az ún. újraközeledési kírzis, ami nagyon hasonlít a szeparációs szorongáshoz

- Ezen felül bármi olyan esemény, ami kizökkenti a babát/gyermeket a hétköznapokból (betegség, nappali szeparáció, otthoni feszültség, költözés, kistesó érkezése, stb.) növelheti az ébredések számát és ilyenkor is inkább az jelent enyhülést, ha megértjük az okot és nem hagyjuk magára a csemetét

- Érdemes lehet az elfogyasztott ételek listáját is áttekinteni, főleg, ha puffadás, hasfájás is kíséri az ébredést, reagálhat érzékenyen egyes ételekre a gyerkőc, a hozzátáplálás kezdetén, tápszerváltáskor gondolhatunk erre is

Gyakori, hogy az éjjeli szoptatások elhagyásával nem szűnnek meg az ébredések, így a visszaaltatásra mást kell bevetni. Ez is azt mutatja, hogy nem a szoptatás sarkallja ébredésre a babát, hanem ha már felébredt, nagyon jó „eszköz” szopival visszaaltatni, a szoptatás univerzális jelenségéből fakadóan.

Hogy adott család az együttalvás mellett dönt vagy sem, az teljesen rajtuk áll . Szerencsére rengeteg lépcsőfok áll a külön szoba és a családi ágy között, a kreativitás szabhat csak határt. Nem lesz érzelmileg sérült az a gyermek sem, aki külön szobában alszik csecsemő kora óta, nem a jó anyaság ismérve az együttalvás megléte! A lényeg az, hogy a csecsemő jelzéseire figyeljünk és adjuk meg számára a megfelelő választ!

Nagy segítség lehet, ha minél közelebb van a baba a szüleihez éjjel, mert így könnyebb a kezdeti jelzéseket felismerni, észrevenni és azokra reagálni, mint egy teljesen felébredt, síró csecsemőt visszaaltatni.

Fontos tudni, hogy az alvási szokások megválasztása mindig adott élethelyzetre szól és nem évekre meghozott döntés! Bármikor lehet változtatni és rugalmasan, az újabb helyzetekhez alkalmazkodni. Tehát nyugodtan lehet együttalvást választani az első időszakra, aztán pár hónap múlva változtatni ezen, ha a családi helyzet úgy kívánja. Meglátásom szerint fontos, hogy az alvási helyzetek kialakítása közös döntés legyen és a döntés minden érintett számára a legtöbb pihenést hozza, amellett, hogy a baba természetes igényei kielégüljenek!

Dobiné Olasz-Papp Nóra
pszichológiai-tanácsadó, kapcsolatanalitikus
(a cikk a Napi Elemózsia online magazinjában jelent meg)

 

Free Joomla! templates by AgeThemes

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.